Betolnak a műtőbe. Fényözön. Az altatóorvos fogad, előző nap beszéltetek, szimpatikus asszony, egy pillanatra belekapaszkodsz még az ismerős tekintetbe. Amúgy nem vagy különösebben rémült, de mégis. Mert ki tudja? Három-négyórásra tervezett műtét, te pedig nem vagy már az a húszesztendős dalia.

Fekszel a kocsin, harsány zöld lepedővel letakarva, alatta teljesen pucéron, leberetváltan, a nyakláncod nélkül, műfogsor nélkül, minden nélkül. Sután átmászol a műtőasztalra, húzod magadra a zöld takarót, ennyit tehetsz.

Az altatóorvos közelebb lép, mondd néhány megnyugtató mondatot, aztán váratlanul megkérdezi:

• Megborotválkozott? – a hangjában meglepetés.
• Igen – mondod ijedten, mert talán nem szabadott volna. Talán az aftershave kizáró tényező. – Baj?
• Dehogy – mondja könnyedén. – Kedvelem, ha egy férfi ápolt.

Vagy úgy? Ez kérem, egészen más. És egy pillanat alatt a megszeppent kisfiúból férfi lettél. Ápolt férfi. Ezzel az érzéssel alszol el.