bicajozom.jpgHol volt, hol nem volt....

Nem vagyok érzelgős, ezt sietek kijelenteni. A történet a saját történetem, velem történt, ma, tehát nem valamikor a homályba vesző messziségben. Valakitől azt hallottam a napokban, hogy ma is cselekszenek jót az emberek, többet is, mint hinnénk, és többet, mint amennyi gonoszság történik a világban. Ezért élünk ma is, kegyelemből.

Néhány éve már, hogy fontolgatjuk Hajnalkával, hogy veszünk egy szobabiciklit. Neki volt rá mindinkább szüksége a térde miatt, tettünk is tétova lépéseket, hogy kiválasszuk a megfelelőt, de hiába. Valahogy elhalogattuk. Aztán, az orvosi kontroll szigorú szava hatására, miszerint nekem magamnak is tekernem kell valamennyit minden nap, Hajnalka elhatározásra jutott. Ahogy azt minden áldott asszony cselekszi. Saját magáért nem, de a szeretteiért azonnal.

Így aztán föltettük a Facebookra a felhívást: „Vajon van-e valakinek megunt, használaton kívül került, de jó állapotú szobabiciklije, amitől hajlandó lenne bizonyos anyagi ellentételezés árán megválni?”

Egy barátunk, általunk igen tisztelt barát, az ercsi Tiszteletes Úr ajánlotta a sajátját, amit nem használ, és ahogy mondta:

  • … és szerintem nem is fogom.

Elhoztuk hát a bringát, egy csillivilli spinnig biciklit (a kép nem illusztráció), és használatba is vettük. Kérdeztük az árat, de a válasz kurta volt megint, pedig a Tiszteletes Úrra nem jellemző a szófukarság.

  • Inkább használja egészséggel! Aztán akár tovább is lehet ajándékozni.

Ennyi a történet. Talán hétköznapi eset. Talán annak is kéne lennie. Talán az is, csak én találkozom ilyesmivel a kelleténél ritkábban. Én tudom, hogy az ercsi Tiszteletes Úr hatalmas gyűjtést rendezett a nyáron a Kárpátaljai magyarok számára (és talán ukránok számára is), de ezt a bicajt a sajátjából adta, mint az özvegyasszony a két fillérjét, amit a perselybe dobott. És ahogy ezt Jézus sem tudta szó nélkül hagyni, én sem tudtam. Elmondtam hát.

Szerző: KABARCZ  2017.10.09. 21:39 Szólj hozzá!

 

luca_a_kozonsegnek.jpg

Debrecenben voltunk tegnap. Nagyon jól éreztük magunkat, és úgy láttuk, Debrecennek sem volt ellenére a jelenlétünk.

Az a megtiszteltetés érte csapatunkat, hogy a Magyar Úszószövetség felkért minket, hogy „A Jövő Bajnokai” programcsomag keretein belül tartsunk előadásokat a regionális központokban. A Szövetség állja a költségeket, és a programban részt vevő szülők és edzők számára is biztosítja a Nyerő Hármas című könyvünket.

A programsorozat első találkozója tegnap volt, ahol szülők, edzők és sportolók vettek részt. A sportolókat Hajnalka vezette be a relaxáció alapjaiba, Luca pedig egy játékos teszt alapján mérte fel a kudarckerülő – sikerorientált stratégiaválasztás arányát. Az edzőknek és a szülőknek be kellett érniük velem.

A rendelkezésre álló mintegy másfél óra alatt természetesen csak az alapokat lehetett átvenni, a felvetődött kérdések mutatják, hogy egy találkozó során nem lehet mindent elvégezni.

Sokan gondolják azt, hogy a mentális munka az valami varázslat, aminek hatékonyságáról jobban vagy kevésbé vannak a résztvevők meggyőződve. Mi azt igyekszünk hangsúlyozni, hogy a megfelelő hozzáállás elsajátítható, sőt választható. A részleteket viszont alkalmasint ugyanúgy be kell gyakorolniuk a résztvevőknek (sportolók – szülők – edzők), mint a fizikai, stratégiai elemeket, illetve a megfelelő szerepeket.

Az UTE Labdarúgó Akadémiája részére havonta egyszer vezetünk programokat az edzők számára, és a Szülők Akadémiája keretein belül szülők számára. Ez a rendszeresség lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb témákat kellő részletességgel tudjuk tárgyalni. Van néhány partnerklub, akik 2-3 havonta vesznek igénybe minket, van akik alkalomszerűen.

Mi a tegnapi találkozó tapasztalatai alapján alapozásként négy alkalomból álló sorozatot javaslunk, ami aztán az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően rugalmasan bővíthető.

A négy alkalom tematikája:

  • Személyiségtípusok és jelentőségük
  • A szülő – edző kommunikáció
  • A célkitűzések szerepe
  • A szülők (edzők) lehetőségei a mentális munkában
Szerző: KABARCZ  2017.10.08. 11:04 Szólj hozzá!

 

vagolap01_8.jpgA múlt héten egyik neves egyetemünk – nem számít, melyik – országos hatáskörű továbbképzést szervezett különböző, magasan kvalifikált szakemberek számára. Ezekre a képzésekre rendszeresen sor kerül, nyilván szükséges is, hogy az érintettek ne maradjanak le a legújabb eredményekről, és munkájukat mindig az adott időszak lehető legmagasabb színvonalán végezhessék.

A képzés nagy érdeklődés mellett három napon keresztül folyt, előadást tartott az egyetem minden fontos oktatója. Az oktatók rendkívül felkészültek voltak, az előadások olyan magas színvonalat képviseltek, hogy a legnagyobb ínyencek is megnyalhatták utána valamennyi ujjukat. A pulpituson a legnagyobb elmék váltották egymást, és láthatóan kialakult valamiféle verseny, amelyben mindenki a legjobbját akarta nyújtani, ezzel együtt pedig learatni a legtöbb babért.

Kétség nem fér hozzá, hogy mindez sikerült is. Egy dolog viszont valószínűsíthető: kevesen, nagyon kevesen voltak a hallgatók közül, aki valami gyakorlatban hasznosíthatót vitt volna magával haza. A többség  le volt ugyan nyűgözve, de üres kézzel távozott. Ha az lett volna az előadók célja, hogy mozgósítsák a hallgatóságot, alaposan mellélőttek volna. De még csak a szándék sem irányult erre. Mintha a tudás arra lenne jó, hogy a saját kiválóságunkat bizonyítsuk vele és általa.

„Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság!”

A célunk, ha nevelni akarunk, ha fejleszteni akarunk, ha segíteni akarunk, nem lehet más, mint hasznosítható tudást átadni. Cselekvésre mozgósítani, és elérni, hogy a megfelelő cselekvés a megfelelő irányba meg is kezdődjön. Hitet kell tudnunk plántálni a hallgatóba, hogy neki is sikerül, hogy érdemes erőfeszítéseket tegyen, és ha áldozatokat hoz, az is meg fogja érni. És ha ezt tesszük, már csupán egy dologra kell figyeljünk: nem csaphatjuk be!

Szerző: KABARCZ  2017.09.24. 16:52 Szólj hozzá!

 

irok.jpgEgyre boldogabb vagyok, hogy megírtuk ezt a könyvet (A Nyerő Hármas), és azért is, hogy annak idején megírtuk az előzményét (Nyerd meg az életed!). Nem csak azért, mert rengeteg visszajelzést kapunk, és ezek a visszajelzések lelkesek és lelkesítők, kedvesek, és szeretnivalók, tüzesek és forróak, tanulságosak és megkönnyeznivalók. ezért is. Köszönjük, ezeket a visszajelzéseket (és kérjük, ne legyetek visszafogottak ez ügyben: írjatok a Facebook oldalra bátran, hadd olvassák mások is!

Amiért igazán egyre boldogabb vagyok, az ajtók, amelyeket ezek a könyvek kinyitnak. egyre több helyre hívnak előadásokat tartani csillogó szemű közönségnek: edzőknek, szülőknek, de más területeken is, például vezetőknek. Egyre több a személyes konzultációnk. És azt látjuk, hogy ha ennyi embernek fontosak a könyvben is leírt elvek, módszerek és példák, akkor kell, legyen valami változás a sport, az utánpótlás-nevelés területén, kell, hogy legyen változás a sportoló fiatalok életében, testi-lelki megítélésében és támogatásában.

Azt remélem, hatással vagyunk, és egyre nagyobb hatással leszünk. Közvetve és közvetlenül egyaránt.

Egyre boldogabb vagyok, és ezt nektek köszönöm, bátorító, biztató, megbecsülő olvasóinknak.

Köszönöm.

Szerző: KABARCZ  2017.09.20. 19:26 2 komment

Címkék: család öröm boldogság edző A nyerő hármas

 

tudas2.jpgCsíkszentmihályi Mihály, a Flow Az áramlat című rendkívüli könyve magyar bevezetőjében (9. oldal) ezt írja: „Az olvasóra marad a feladat, hogy eldöntse, hogyan lehet ezeket az elveket és eredményeket a saját körülményeire alkalmazni.” (A Flow) …”nem egy alkalmazott pszichológiai könyv…”

Talán lesznek, akik szerénytelennek, elbizakodottnak tartanak bennünket, hogy napjaink egyik legjelentősebb pszichológiai gondolkodójához hasonlítjuk magunkat, de egyrészt nem tehetünk mást. Elvünk, amit vallunk, és amit tanítunk: mérd magad a legnagyobbakhoz, ha nem akarsz törpe maradni! Te döntöd el, azzá válsz, aki lehetnél, vagy az maradsz, aki vagy. A másik ok, amiért Csíkszentmihályit citáljuk ide, hogy ő is ugyanazt a fontos gondolatot fogalmazza meg: semmit sem ér, amit tudsz, ha nem alkalmazod a tudást.

Nagyon sok visszajelzést kapunk, dagad a mellünk a büszkeségtől, amikor a dicsérő szavakat olvassuk. Hiánypótló alkotás, mondják többen. (Persze mi még jobban élvezzük, amikor azt írják, hogy nincs párja sehol.) Vannak, akik az iránt érdeklődnek, mikor lesz kész a következő kötet, mert annyira szeretnék már a folytatást is a kezükbe kapni.

És itt térjünk vissza Csíkszentmihályihoz: „Az olvasóra marad a feladat, hogy eldöntse, hogyan lehet ezeket az elveket és körülményeket a saját körülményeire alkalmazni.”

Bár a mi könyvünk, könyveink nem elméleti munkák, ahogy a visszajelzéseikben többen is említik, már másnap, sőt már/még ma is kipróbálhatók, az biztos, hogy csak az olvasásuk nem elegendő a változáshoz.

Mi erősen bizakodók vagyunk, és azt látjuk, az olvasóink körében is sok bizakodó és tevékeny ember van. Büszkék vagyunk, amikor egy sportszövetség több száz példányt rendel, és beépíti az elveket mentorprogramjának alapjaiba, de büszkék vagyunk arra is, amikor egy szülő mesél arról, hogyan változott meg gyermeke attitűdje a gyakorlatok kapcsán, vagy pláne, amikor arról számol be valaki, hogy saját magát sikerült megváltoztatnia némiképp.

Nem az számít, hogy mit tudsz, hanem az, használod-e, amit tudsz?

Szerző: KABARCZ  2017.09.17. 17:28 Szólj hozzá!

images_6.jpg 

  • Én megmondtam! Nem mondhatja, hogy nem hallotta.

De mondhatja. Éppen itt a lényeg. A kommunikációs folyamat még csak éppen, hogy elkezdődik a közléssel. Sokan azt gondolják, hogy ezen múlik minden. Ha megmondják a tutit. Ha szakszerűen magyaráznak. Ha rámutatnak a hibákra. Ha rávilágítanak a lehetőségekre. Ha világosan beszélnek, ha lelkesítően beszélnek, ha elég hangosak, ha elég részletesek, ha kelélő eréllyel, tekintéllyel lépnek fel. Ha kimutatják az indulataikat, vagy éppen ellenkezőleg, ha visszafojtják, és hideg fejjel szorítkoznak a tényekre.

Tévedés, tévedés, tévedés.

Nem az számít, ami kimegy a szádon, hanem csak az, és kizárólag csak az, ami bejut. És nem elég, ha bejut a fejbe ( a másik fülön pedig ki), be kell jusson a szívbe is. És ez még mindig nem elég.

Mindannyian folyamatosan beszélünk önmagunkban (persze ezt gondolkodásnak hívjuk, mi pedig belső beszédnek).  Alapszabály: amikor beszélsz, a saját mondanivalódra figyelsz, nem tudsz figyelni arra, amit hozzád beszélnek.

  • Hozzád beszélek – kiáltja indulatosan a fölbőszült atya, mert csemetéje valami számára nem tetsző dolgot mívelt.
  • Hallom, hogy ordítasz, de majd csak vége lesz egyszer, talán nem dől össze addig a világ – gondolja közben a gyermek, és hasonló mondatokat mantráz, miközben te igyekszel kitenni a lelkedet az ő érdekében.

És talán fontos, amit elmondasz, talán tele vagy jó szándékkal, de hiába. Nem az számít, ami a szádon kimegy…

Állok a pálya szélén, és hallom az edző utasításait, és látom, hogy ami a pályán történik, nincs összhangban az utasításokkal. És hiába dühöng az edző, hiába sértődik meg, ha eredményt akar, neki kell megtalálni a módját, hogy bejusson a mondanivalója. Mert nem az számít, ami kimegy…

Ugyanez a helyzet egy párkapcsolatban, a családi vagy a munkahelyi kapcsolatokban. A kommunikáció nem (csak) az indulatok levezetését szolgálja. Persze szolgálja azt is.

Amit értenünk kell, hogy az irányítás ezzel együtt a mi kezünkben van. Mert képesek vagyunk megváltoztatni a kommunikációnkat. Megtanulhatjuk, miként kell ezt (nem kevés helyen tanítják ezt, ajánlhatnám pl. Dale Carnegie könyveit: Sikerkalauz I-III, vagy éppenséggel mi is tartunk tanfolyamokat közösségek számára ebben a témában). A kérdés, hajlandóak vagyunk-e tanulni, hajlandóak vagyunk-e változni? A döntés a miénk.

Ahogy a Biblia tanít: „Ha valaki nyelvével nem vétkezik, … az képes egész testét is megfékezni.”

Vagy máshol: „ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meg lészen. „

A kommunikáció lehet áldás vagy átok. Én az áldás részéért vagyok oda!

Szerző: KABARCZ  2017.09.11. 10:04 Szólj hozzá!

Címkék: kommunikáció győzelem áldás A nyerő hármas

mutet.jpgBetolnak a műtőbe. Fényözön. Az altatóorvos fogad, előző nap beszéltetek, szimpatikus asszony, egy pillanatra belekapaszkodsz még az ismerős tekintetbe. Amúgy nem vagy különösebben rémült, de mégis. Mert ki tudja? Három-négyórásra tervezett műtét, te pedig nem vagy már az a húszesztendős dalia.

Fekszel a kocsin, harsány zöld lepedővel letakarva, alatta teljesen pucéron, leberetváltan, a nyakláncod nélkül, műfogsor nélkül, minden nélkül. Sután átmászol a műtőasztalra, húzod magadra a zöld takarót, ennyit tehetsz.

Az altatóorvos közelebb lép, mondd néhány megnyugtató mondatot, aztán váratlanul megkérdezi:

  • Megborotválkozott? – a hangjában meglepetés.
  • Igen – mondod ijedten, mert talán nem szabadott volna. Talán az aftershave kizáró tényező. – Baj?
  • Dehogy – mondja könnyedén. – Kedvelem, ha egy férfi ápolt.

Vagy úgy? Ez kérem, egészen más. És egy pillanat alatt a megszeppent kisfiúból férfi lettél. Ápolt férfi. Ezzel az érzéssel alszol el.

Szerző: KABARCZ  2017.09.08. 22:20 Szólj hozzá!

 iskolaban.jpg

Nemsokára kezdődik az iskola. Véget ér a végtelennek hitt nyár, és kezdődnek a szürke, gyakran zsúfolt, és nem ritkán ellentmondásokkal terhelt hétköznapok.

Egy  sportoló életében külön konfliktusokat is hozhat ez az időszak. Különösen az élsportolók, a versenysportot űzők számára.

Az utánpótlás-nevelésben elsődleges fontosságú kérdés, hogyan kezeljük a sportolás-tanulás, iskola-sportklub viszonyt. Nyilvánvaló, hogy a szülők a legjobbat akarják a gyermeküknek, mégis keletkezhetnek feszültségek.

Elsősorban arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a szülő is ember, akinek saját élete is van, saját érzelmi világa, gondolkodásmódja, szokásrendszere, esetleg célstruktúrája, valamint erősségei és gyengeségei is. És jó hogy így van, joga van hozzá. Senkinek sem kell tökéletesnek lennie, mindenki tévedhet és hibázhat is.

Az iskolakezdést, illetve ennek fontosságát is másképpen értékeli az egyik szülő, mint a másik, és ez elsősorban nem a gyerek érdekeiből fakad, hanem a szülő saját karakteréből.

Egy aggodalmaskodó anyuka, ebben a kérdésben is az aggodalmait fogja megélni, megfogalmazni. Ilyen kérdések merülnek majd fel: mi lesz a gyerek jövőjével, a tanulás az első, mi van, ha nem teljesít, mit mondanak a tanárok, a nagyszülők, a barátok és a szomszédok, esetleg a sarki fűszeres.

Egy aggodalmaskodó szülő vívódásainak nagyobb része nem a probléma nagyságával arányos, hanem a szokásrendszerének a mértékével. Az pedig, hogy milyen intenzitással képviseli mindezt, hogyan fogalmazza meg aggodalmait, a vérmérsékletével arányos. Másképpen aggodalmaskodik egy kolerikus, másképpen egy melankolikus, vagy egy szangvinikus szülő, és másképpen egy flegmatikus.

Aztán van a másik véglet, a sikereknek, a sportsikereknek elkötelezett szülő, aki számára az iskola csupán nyűg, fölösleges konfliktusforrás, szükséges rossz. Nyilván ők is képviselni igyekszenek a gyermek érdekeit, és ők is a saját szemléletük alapján, és a saját habitusuk szerint.

Jó, ha ezt szülőként tudatosítjuk magunkban. Hiszen, hogy mi a gyerek érdeke, azt más tényezők is meghatározzák a saját nézőpontunkhoz képest. Nem cél most ezeknek a tényezőknek a részletezése, ennek az írásnak egyetlen célja van: felhívni a figyelmet a kérdés tudatos átgondolására.

Az aggodalmaskodó anyuka fontolja meg, hogy milyen mértékben érdemes például fenyegetőzni az iskola szempontjaival, az edzésmegvonással, stb. A sportapuka pedig lássa be, ha a gyerek elhanyagolja a tanulást, az nem tesz jót a fejlődésének. Mert a fejlődés nem képzelhető el úgy, hogy közben az elhanyagolást képviseljük.

Persze a srácok is mások és mások ebben a kérdésben.

Vannak azok a gyerekek, akik nem csak a sportpályákon remekelnek, hanem az iskolában is, ezenkívül segítenek otthon a szüleiknek, és megeszik a spenótot is. Még az ő esetükben is érdemes elgondolkodni azon, hogy minden rendben van-e, hogy nem túl merevek-e a feléjük irányuló elvárások, hogy mit tehetnék én szülőként, hogy valóban érvényesüljenek az érdekei.

És lássuk be, vannak olyanok is, akik nehezen viselik el az iskolapadot, viszont a sportban az adottságaikkal arányos a motivációjuk is. Ez egy valódi konfliktushelyzet lehet, aminek megoldása minden esetben más és más, tudatosságot igényel, olykor külső segítséget is.

A mentális munka ezen a területen komoly támogatást jelenthet, mi konkrétan a Szülők Akadémiája programsorozat esetében a szeptemberi alkalmakat ennek a kérdéskörnek az átgondolására használjuk fel.

Kezdődik az iskola! Sok sikert mindannyiunknak!

(A Nyerő Hármas című könyvünk megrendelhető a könyv Facebook oldalán hozzászólásban vagy üzenetben.) 

Szerző: KABARCZ  2017.08.30. 10:17 Szólj hozzá!

Címkék: sport család iskola A nyerő hármas

 

A Dabas focicsapata a hét végén 2:1 arányban kikapott Pakson a hazai együttestől. 1:0-ra még a Dabas vezetett, a döntő gólt a 93. percben lőtte a Paks. Odajött hozzám az edző, és megkérdezte:

  • Mitől van ez? Lehet-e tenni valamit, hogy ne történjenek meg ezek?

 

Nem ismerem a csapatot, nem állíthattam ki a diagnózist, de ha van kérdés, akkor van válasz is.  Beszélgetni kezdtünk. Természetesen előfordulhat, hogy egy csapat az utolsó pillanatban kap gólt, a gond ott van, ha ez rendszeresen fordul elő. Ez általában valamiféle beállítódásnak a következménye. Arra jutottunk, hogy a csapat nem bízik eléggé magában. Az egymás közötti kommunikációjukban, valamint a játékosok saját belső beszédében is jelen van a kudarc, a vereség lehetősége. Néha erősebben, néha halványabban, de benne van a pakliban. Aggódnak, olykor félnek is ettől.

Én, amikor kamasz fiú voltam,  egy-egy randevúnál elkezdtem azon gondolkodni, hogy talán nem jön el a lány. És nem is jött. Ha beengedtem a gondolatot, az valóra is vált. Utáltam ezt.

Brian Tracy azt mondja: A változás azzal kezdődik, hogy új információkat szerzünk be, amik megváltoztatják a hitünket.

A Dabas játékosainak meg kell változtatni a hitét ahhoz, hogy a hasonló fiaskókat elkerüljék.

Egyszerű dolog ez? Korántsem. Talán ez a legnehezebb dolog, amit a legtöbb ember élete során megtapasztal. Nehéz, de nem lehetetlen.  

Az ismétlés törvénye szerint: ha egy bizonyos dolgot újra és újra, egyfolytában, kellő

gyakorisággal csinálunk, szokássá válik. A lényeg: újra és újra, egyfolytában, kellő gyakorisággal.

„A PLM-tréning (Pozitív Lelki Magatartás) 21 napon keresztül tart.

Ez lesz talán életük egyik legnehezebb feladata. Csak arra gondoljanak, amit el

akarnak érni, és arra ne, amit nem akarnak! Arról beszélgessenek, amit szeretnének!

Szóba se kerüljön, amit nem szeretnének! 21 napig az álmaik, a képzeletük, a gondolataik,

az érzéseik, minden legyen összhangban ezzel a vággyal! És kerüljék, amit nem akarnak!”

 

Tulajdonképpen addig szuggeráljuk magunkat és egymást, amíg ki nem alakul az új hit.

Hogy megy ez konkrétan?

 

nike_kupa.jpg

  •  Az idei Nike kupán az UTE U14-e csapata büntetőrúgásokkal került az elődöntőbe. Amikor az edző vállalkozókat keresett a csapatban, akik önként vállalják a büntetőket, csak négy játékos jelentkezett, senki sem akart ötödik lenni. A csapat edző váratlan ötlettől (vagy ihlettől) vezérelve azt mondta:
  • Nincs is szükség ötödik emberre. Szabi (a cserekapus) úgyis kivédi az összes büntetőt.

A csapat elhitte neki. A kapus is. Egymás között mondogatták: - Szabi kivédi az összeset. A kapus szemébe néztek és mondták: kivéded az összeset. És ez történt. Szabi négy tizenegyest védett ki, ennyire volt szükség, mert az UTE egyik csatára is hibázott. De az ötödik kísérletre már nem volt szükség. A továbbjutás eldőlt.

Ott akkor elegendő volt ennyi, hogy olyan lelkiállapotba kerüljenek a srácok, ami kellett a győzelemhez. Ez így egyszeri, megismételhetetlen csodának tűnk. Pedig megismételhető.

Maradjunk az elméletnél, maradjunk Brian Tracynél. A Serendipityről beszél:

„Azt a képességet értjük alatta, amivel kellemes, hasznos, értékes dolgokhoz jutunk.

Pl. beprogramozhatja, hogy mindig, mindenhol találjon parkolóhelyet. A

Serendipityvel megáldott emberek biztosra veszik, hogy találnak parkolóhelyet. És nem

is csalódnak. Beprogramozzák a tudatfelettit, és 10-ből 10-szer, 20-ból 20-szor le tudnak

parkolni a legforgalmasabb úton, vagy egy áruház előtt. De ha minden talpalatnyi hely

foglalt, amikor a mi emberünk odaér, valaki éppen kifarol onnan, és átadja a helyét. Nem

az előző kocsinak, és nem az utána következőnek, pontosan neki. Ezer tanítványom

számolt be arról, miután ezt megtanulta, mindig talál parkolóhelyet.

A titok nyitja: hinni kell! Mert aki nem hisz, hoppon marad.”

 

Hogy néz ki ez a gyakorlatban? PLM-tréning 21 napon át. Átállíthatjuk a kapus hitét például. 21 napon keresztül csak azt mondhatja magának, hogy az utolsó 10 percben soha nem kap gólt. Neki nem lehet gól lőni a finisben! És ugyanezt mondják neki a csapattársai: neked nem lehet gólt lőni a finisben! 21 napon keresztül, újra és újra, egyfolytában, kellő gyakorisággal.

A támadók hite a góllövéshez csatlakozhat akár. Mindig képes vagyok megfordítani a meccset a végén. Az utolsó tíz percben gólt rúgok, vagy gólpasszt adok. Mindig, minden meccsen. És így tovább. Az egész csapat. Mindenki azt veszi be a fejébe, ami a feladata.

Ez kicsit talán fanatikusnak tűnik. Szerintem télen, mínusz tíz fokban, bokáig a hóban focizni, nem kevésbé tűnik fanatikusnak. Az egyiket edzésnek hívják, a másik is az. A lélek edzése. Hiszek benne, hogy lesznek, akik megtanulják. Ők lesznek a győztesek a jövőben.

Szerző: KABARCZ  2017.08.21. 15:24 Szólj hozzá!


fustolgo_kerekek.jpg

  • Én már hallottam ezekről, ami elhangzott, de ilyen jól összeszedve még nem – ez a leggyakoribb dicséret, amit egy-egy előadás után kapunk.
  • És akkor miért nem csinálod? – ugrik be azonnal a viszontkérdés, de sohasem teszem fel. Pedig talán föl kellene, tegyem.

Azt hiszem, most föl is teszem:

  • Miért nem csinálja, ha tudja? Ha tudná? Sőt. Azt is tudja, hogy csinálnia kellene. Mégsem teszi. Miért?

Sok-sok válasz van. Ahányan vagyunk, szinte annyiféle. Ezek egy része kifogás, a másik része tévedés, vagy félelem, egy része titok.

 

Olvasom egyik kedvenc bajnokom levelét a céljairól. Pontosan tudom, hogy valami még hiányzik ahhoz, hogy teljesüljön a célja és ott legyen az Olimpián és egy ideje ezt próbálom kitalálni, hogy mi kéne még a sikerhez. Mert tapasztalom, hogy tényleg mindent beletesz az edzésekbe és valóban minden feltétel adott a győzelemhez. Szóval olvasom a sorait és érzem, hogy ez kevés, hiányzik a tűz. A tűz és az éhség. Pedig valóban akarja az Olimpiát. És akkor hirtelen megértem: motivációja és céljai megfogalmazása hasonlít egy jó tanuló iskolai dolgozatához. Úgy gondolja, hogy ha elvégzi a munkát, akkor fejére teszik a koronát. Pedig nem. Nincs arról szó, hogy ha valaki elvégzi a munkát, akkor megkapja a jutalmat. A győzelem nem automatikus.

Gyakran annyira kedvelek egy-egy sportolót, hogy ha rajtam múlna, kinevezném olimpiai bajnoknak. De nem rajtam múlik. Bajnokká válni egy folyamat, amin a sportoló megy végig, én csupán támogathatom. Nem lehetek helyette bajnok, nem fejlődhetek, nem növekedhetek helyette.

Jó kiállású fiatalember vidékről igazolt Budapestre, kis faluból a világvárosba. Több éve itt él és sportol, többszörös OB győztes. Ám valahányszor külföldön rendeznek meg egy tornát, Ő már az elején kiesik a válogatásból. Azt látja, és meg is fogalmazza, hogy azok, akik ott küzdenek, túl nagy nevek. Azt gondolja, hogy, Ő a vidéki senki nem mérhető össze ezekkel. Nem ér fel hozzájuk.

Elvégzi a munkát, talán többet is, mint azok a nagy nevek, de képtelen legyőzni őket. Tud mindent, talán többet is, mint azok, de nem képes fölhasználni. Miért? Mert egy fék munkál benne, ami nem engedi, hogy használja, amit tud.

Ifjú koromban volt egy autóm. Nem volt éppen fiatal, talán ha összeadtuk volna az éveink számát, és elosztottuk volna kettővel, akkor együtt középkorúnak számítottunk volna. Emlékszem, ennek az autónak ki kellett cserélni az elhasználódott fékbetétjeit. A csere oly jó sikerült, hogy az autó nem volt képes gurulni. Még a lejtőn sem. Bőgött a motor, füstöltek a kerekek, de az autó nem mozdult. El kellett szállítani a szerelőhöz, aki aztán beszabályozta a fékeket.

Hiába az erő, hiába a képességek, ha a fékek túl szorosak, a teljesítmény gyengül, szélsőséges esetben teljesen elmarad.  

Tapasztalom, hogy a sportban egy igazi győzelem létrehozása összetett alkotási folyamat. Hogy mit tekintünk IGAZI győzelemnek, az mindig személyes kérdés, ez teljességgel a sportoló céljaitól és személyes motivációjától függ, és ezt a munka megkezdése előtt fontos tisztázni. Maga a célkitűzés is egy alkotási folyamat. Lehet persze sportolni célok vagy mondjuk inkább így, nagy célok nélkül, sőt befektethetjük ugyanazt a munkát, az eredményben mégis nagy a különbség. Az, hogy valaki célokkal vagy célok nélkül edz, dolgozik, küzd, az eredményben mutatkozik meg látványosan.

Szerencsés esetben egész team dolgozik együtt a sportolóval, együtt teremtik meg a győzelem feltételeit. Az edző gondos edzéstervet készít, és végrehajtását keményen felügyeli, az erőnléti edző segít a kondíció kialakításában. A gyúró, a masszőr, a gyógytornász is hozzáteszi a maga részét.

Elvileg minden adott a sikerhez. Nagyon sokszor mégis elmarad a vágyott hatalmas győzelem. MIÉRT?

Persze, ha létezne erre egy biztos recept, és ezt én is ismerném, akkor még az ükunokáim is aranycipőben járnának 

De valamit mégis tudok.

Mindannyian behúzott kézifékekkel égetjük a gumit. Repülni akarunk, erőlködünk, füstöl az abroncs, büdös is van, de az eredmény gyakran, nagyon gyakran inkább vánszorgás, mint szárnyalás. Ez annyira fárasztó és lelombozó. Van, akinek egész fékkollekciója van. Fékek, amik az évek során beágyazódtak az érzelmeinkbe, a gondolatainkba, és ezáltal a viselkedésünkbe. Mindennapi apró, vagy nem apró döntéseinket észrevétlenül ezek a fékek szabályozzák.

Azt látjuk, hogy mindenki – kivétel nélkül minden ember – kevesebbre taksálja a saját magát, mint amennyit valójában ér.

Az élet hosszú, a fejlődés is hosszú folyamat, lehetetlen megúszni, hogy a környezetünk ne legyen ránk negatív hatással is. Mindenkinél akad egy „kedves” szomszéd, vagy „barát”, ismerős, vagy akár egy vagy akár sok idegen, tanár, rokon, néha maga a szülő is, akik beszólnak, túlzásba viszik a kritikát, elbizonytalanítanak, megölik a lelkesedést, a hitet, akik aggodalmat, félelmet ültetnek el akár csak jó szándékból, nem akarva, véletlenül, figyelmetlenül. Ezek a hatások nem maradnak nyom nélkül, és mivel kellemetlen emlékek gyakran, ezért jól elrejtjük őket a lelkünk legmélyére. Ám hiába titkoljuk, dugdossuk, hiába felejtjük el, a hatásuk előbukkanhat a legváratlanabb helyzetekben. Ezekből lesz aztán az évek során megerősödve a legtöbb fék.

A mentális munka talán leghasznosabb feladata megtalálni ezeket a fékeket, és feloldani őket. Nem könnyű munka ez, és nem csak a mentál-trénert vagy a pszichológust teszi próbára, veszi igénybe, hanem a sportoló is kell hozzá. Nincs csiribí-csiribá, nincs abrakadabra, nincs varázsige, ráolvasás, együtt kell feloldani a fékeket.

Megtalálni még aránylag könnyű, ha keresi az ember (a probléma az, ha nem is keresik, ha hagyják, hadd füstöljön a gumi, ha a motor teljesítményének a növelésével akarnak jobb eredményt).

A fékek föloldása sem valamiféle bonyolult, misztikus dolog, hanem tudatosságot és gyakorlást igényel. És ez a gyakorlás ugyanolyan fontos, mint a fizikai felkészülés. Ha a gyakorlás elmarad, hiába tudja akár a sportoló maga, hogy hol a probléma, az eredmény elmarad.

Nem elég tudni, az számít, használod-e, amit tudsz?

 

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Váczi Mihály: Még nem elég

(részlet)

 

 

 

 

Szerző: KABARCZ  2017.08.20. 18:22 Szólj hozzá!

 

baji_balazs.jpgNem akarnánk semmiképpen más sikereinek a fényében sütkérezni, éppen ezért kijelentjük rögtön itt az elején, hogy Baji Balázs fergeteges sikeréhez – sajnos – semmivel sem járultunk hozzá, sem mi személyesen, sem A Nyerő hármas című könyvünk. Csupán néhány gondolatot szeretnénk a győzelme kapcsán megosztani.

Meglátásunk szerint a győzelme mentális győzelem volt.

Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy fizikailag nem volt felkészülve, dehogynem. Tökéletesen. Ahogy ő mondta: most érkezett föl a csúcsra. De hiába készült fel tökéletesen, ha mentálisan nincs kész, ez a tegnapi siker a VB-n elmaradt volna.

Még soha nem ért el magyar sprinter ekkora eredményt. Sok éve döntőbe sem sikerült kerülnie senkinek. Azt kellene hinnünk, hogy ebben a hosszú időszakban senki, egyetlen sprinter sem edzett ilyen keményen, ilyen elszántan, mint Balázs? Én azt hiszem, mások is voltak. Hogy ők miért nem értek föl a csúcsra? Ennek az oka, beleértve a saját pályafutásomat is, a hitünkben, gondolkodásunkban, bátorságunkban, céltudatosságunkban, tehát a mentális felkészültségünkben keresendő.

A döntőben Balázs nagyot hibázott a második gáton, megtört a lendülete, a mezőny második felében küzdött tovább, de nem adta fel, nem törekedett tisztes helytállásra: versenyzett. És amikor az utolsó gátak előtt meglátta a lehetőséget, hogy feljuthat a dobogóra, megtáltosodott. Azt hiszem, szakmailag alig magyarázható az a csoda, ami az utolsó gáton és azt követően történt: Olyan energiákat, olyan erőforrásokat sikerült mozgósítania, amiknek a létezéséről ő maga sem tudott.

Johann Wolfgang Goethe azt mondja: “Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.”

Ez történt tegnap.

Szerző: KABARCZ  2017.08.08. 15:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport hit győzelem Baji Balázs A nyerő hármas

 

Interjú Kabarcz Zoltánnal a

„A nyerő hármas” című sikerkönyv egyik szerzőjével.

 

bajnok_lett_a_gyerek.jpg

  • Arról írtok a könyvetekben, hogy a sportsikerhez a szülő – edző – sportoló harmonikus együttműködésére van szükség. Ugyanakkor sok sportsiker mögött közel sincs ilyen mértékű harmónia. Sok esetben az edzők tulajdonítják önmaguknak a sportoló sikerét, máskor a szülő ágaskodik, hogy mi mindent tett meg ő. Van olyan eset is, ahol csak a sportoló kerül reflektorfénybe. Melyik szereplő a legfontosabb?

 

 

 

 

  • Nézd! Én is sportoltam, sokszoros ifjúsági bajnok voltam, válogatott, ranglista-vezető, csúcstartó. Nem emlékszem olyan versenyre, ahol kint lettek volna a szüleim. Egyre sem. És nyilván az edzéseket sem látogatták. Nem éreztem ennek a hiányát soha, de így utólag elgondolkodom. Mi lett volna ha? Mi lett volna, ha támogatnak, ha biztatnak, ha érezhetően mellettem állnak? Talán nem hagytam volna oly korán abba a versenyzést. Az én esetemben a siker, ha annak tekintjük egyáltalán, egyértelműen az edzőm munkájának a következménye. Hihetetlen sok hozzám hasonló kódorgó kölyökből nevelt bajnokot, céltudatos embert, győztes felnőttet. Az én példám az edzőm munkájáról és a szülő hiányáról szól. Persze más példák is vannak.

 

  • Tehát akinek nélkülöznie kell a szülői hátteret, az eleve hátrányból indul?

 

  • Azért ezt nem állítanám. A könyvünkben is mesélek arról, hogy Luca lányomnak éppen az én okvetetlenkedő jelenlétem vette el a kedvét attól, hogy sportoljon. Ó a szülők sokféleképpen tudnak ártani is. Találkoztam egy nagyon tehetséges kenussal. Minden képessége megvolt, hogy a legnagyobb magyar kenusok közé kerüljön. Édesapja azonban nem nézte jó szemmel a fia erőfeszítéseit. Szerinte a kenuval nem lehet pénzt keresni. És mi tagadás, volt is némi igaza. Ma a srác az apja vállalkozásában dolgozik, edzésre sem jár. Nem tudom, hogy boldog-e, az apja nyilván elégedett önmagával. Amit tudok, a fiú egész életében bánni fogja, hogy elszalasztotta az igazi sikereket, a kínálkozó lehetőséget.

 

  • Az mondják, a lehetőséget arról lehet felismerni, hogy elment.

 

  • Keserű tapasztalatai lehetnek, aki ezt mondja, de nem tagadható a kijelentés igazsága. Én magam is sokat gondolkozom utólag, hogy mi lett volna, ha másképpen alakul a karrierem. A munkám lényege éppen ez: a lehetőséget akkor megragadni, amikor itt van. A sport hatalmas lehetőség a fiataloknak az egész világon. Sok ajtó bezárult, de a sport, mint lehetőség nyitva áll!

 

  • A könyvetekben sok személyes példát hozol. Szükséges a sportoló múlt ahhoz, hogy tanácsot tudjon adni valaki a versenyzőknek?

 

  • Nem tudom, hogy szükséges-e. Én örülök, hogy vannak személyes ismereteim. Hajnalka soha nem sportolt versenyszerűen, az ő szempontjai mégis ugyanolyan fontosak a könyvben. Az ő ismeretei, tudása nélkül mit sem érne az egész. Talán annyi a különbség, hogy tőle inkább a szülők kérnek tanácsot, hozzám pedig az edzők fordulnak inkább. De az is lehet, hogy ez csupán a habitusunkból ered.

 

  • borito_nyero_harmas_1.jpgKiknek ajánlod inkább a könyveteket?

 

  • Mindenkinek, aki segíteni akarja a sportolót. Valódi segítségre gondolok. Aki önigazolást keres, hiába olvasgatja. Azt remélem, hogy hozzá tudunk járulni ahhoz, ha akár egy edző, akár egy szülő valódi támogatást szeretne nyújtani. Arról beszélünk, hogyan tegye. Abban hiszek, hogy ha megfogadják a tanácsokat, kevesebbszer kell majd egyszer feltenni a kérdést: Mi lett volna, ha…?

 

  • Kereskedelmi forgalomban nem kapható a könyv. Hogyan lehet hozzájutni?

 

  • Van egy Facebook oldalunk: A nyerő hármas. Ott megrendelhető akár kommentben, akár e-mailben. Postán kiküldjük a megadott címre.

 

  • Köszönöm a beszélgetést.

 

  • Én köszönöm.
Szerző: KABARCZ  2017.07.25. 17:42 Szólj hozzá!

Címkék: sport könyv család szülő győzelem edző A nyerő hármas

 

kabarcz_tihamer.jpgTegnap építőanyagot szállítottak a házunkhoz. Hatalmas, darus autó jött, hatalmas, morcos sofőrrel.

  • Én itt nem férek be! – jelentette ki az első percben.

 Én tudtam, hogy befér, a kérdés, hogy akar-e? Kezdetben úgy nézett ki a dolog, hogy nem akar. Sorolta az érveket, hogy mi az ő dolga, és mi nem, én pedig egyetlen érvvel árválkodtam, hogy jobb az építőanyagnak bent az udvarban, mint visszaszállítva a telephelyre.

Szerencsére a sofőr is így gondolkodott. Hajlandó volt egy próbát tenni, és lám, kiderült, hogy van esély. A dolog nem lehetetlen.

Leemeltük a kiskaput a helyéből, és a robosztus jármű szép lassan betolatott. Nem volt egyszerű, nem volt magától értetődő, de sikerült. Működött a dolog. a sofőr még morgott valamit, miközben eltette a borravalót, és elment. Én pedig jóleső érzéssel maradtam ott. Győztem!

Nem a sportból vettem a példát, de a sportról (is) szól. Vannak sportolók, akik ilyenek, mint a sofőr. Vannak edzők, akik ilyenek, mint ez a sofőr, és vannak szülők is, akik ilyenek, mint ez a sofőr.

Ők azok, akik meg vannak győződve a saját igazukról, és nem tágítanak, nem engednek, nem akarnak változást, nem akarnak a sajátjuktól eltérő szemléletet. (Ja, igen! Vannak sportvezetők is, akik ilyenek, mint ez a sofőr.)

Márpedig az álláspontunk nem mindig helyes. Ezt így tét nélkül hajlandóak vagyunk elismerni, persze rögtön más, ha valami múlik rajta. Valahogy nem akaródzik beismerni, hogy esetleg tévedtünk. Hogy esetleg rossz irányba megyünk, talán már hosszú ideje. Hogy a viselkedésünk, a módszerünk, a hozzáállásunk téves. Hogy nem használunk, hanem ártunk. Ezeket nem csak beismerni nehéz, de a legtöbbször felismerni is.

Fel szoktuk tenni a kérdést, ha valaki nehéz döntés előtt áll: Lehetetlen vagy csak nehéz? A válasz legtöbbször: csak nehéz.

És akkor már neki lehet állni. Neki lehet állni a változásnak, be lehet menni a szűk kapun, mert a legtöbbször nem lehetetlen, csak nehéz.

A mentális munka legfontosabb része a sportban talán ezeknek a dolgoknak a felismerése lenne!

Felismerése annak, hogy lehetnék sokkal jobb, ha mást vagy másképpen csinálnék. Hogy lehetnék jobb sportoló, jobb edző, jobb szülő!

Lehetetlen vagy csak nehéz?

Szerző: KABARCZ  2017.07.06. 11:29 2 komment

Címkék: változás nyitott elfogadás hozzáállás meggyőződés befér szűk kapu helyes szemlélet

A szellemi erőforrások sokfélék. Az egyik közülük a zene.

Emlékszem, amikor súlyos infarktus után lábadoztam, a doktornő még azt is meghatározta, milyen zenét hallgathatok. Mozart korlátlan mennyiségben, Beethoven tilos. Nem, mintha Beethoven nem lenne jó, vagy a doktornő ízlésébe nem fért bele. Dehogy. Imádta Beethovent. Arról volt mindössze szó, hogy más és más hatást ér el a két zene, és nekem akkor Mozart tett jót, Beethoven pedig némely üzenetével a kelleténél jobban fölpörgetett volna. A hatás számít, és nekem arra a hatásra volt szükségem, amit Mozart nyújtott.

Két és fél éves unokámmal utazom a kocsiban. Bekapcsolom a rádiót, Chopin hangversenyt közvetítenek.

  • Milyen zene ez? – kérdezi Bella, de rögtön válaszol is rá – királylány zene. Olyan, mint a palota.

Pillanatra elképedek, hiszen Bella imádja a rockzenét, az anyja hasában is Tankcsapdát hallgatott, bébi korában csak el kellett indítani a CD-t és azonnal megnyugodott. Chopint pedig királylányos zenének tartja (két és fél évesen), és élvezi. A hatás számít. Nem kéne figyelmen kívül hagyni, hogy a zenének hatása van, és nem mindegy, milyen az a hatás.

lemeno_nap.jpgMost, miközben írok, Bossa Nova zenét hallgatok. Könnyű, laza vagyok tőle. Mintha naplementében ülnék egy dél amerikai teraszon, az ég vörösben és lilában tündököl, odébb csillogó tó, víztükör, zsúpfedeles kicsi ház, pálmafák. A pincér koktélt kever a pultnál, én pedig különlegesnek érzem magam, az élet császárának, akinek fontos gondolatai vannak. Könnyed vagyok, laza, és jól megy az írás. Köze van ennek a valósághoz? Semmi köze nincs. Ám a zene hatása elég ahhoz, hogy megváltoztassa a valóságomat.vagolap03.jpg

 

 Persze mindehhez pontosan tudnod kell, milyen hatást akarsz elérni. Ha erőre van szükséged, legyőzhetetlennek akarod érezni magad, győztesnek, ünnepeltnek, akkor ne pálmafákról és koktélokról álmodozz. Ez természetes, nyilvánvaló mindenkinek. Mégis nehéz embereket rávenni arra, hogy végiggondolják, mi az az állapot, amire szükségük van. Ahhoz, hogy megvalósuljanak az álmaid, nem arról kell gondolkodnod, pláne beszélned, hogy milyen akadályaid, nehézségeid, problémáid vannak, hanem a győztes állapot hangulatát kell megteremtened. Hadd mondjak egy példát!

 

Teniszezel, a döntőben, az ötödik szett végén jártok, 5:4 arányban vezetsz, te szerválsz, 40:0 az állás. Ideális állapot nem? Három meccslabdád van. A lehetőség lelkesítő. Egyetlen adogatást kell megnyerned, és te vagy a bajnok! Az első nem sikerül. 40:15. Semmi baj. 40:30. Már nem vagy annyira lelkes. Összeszorítod a fogaidat, markolod a labdát, pattogtatod. Igyekszel összpontosítani. Letörlöd a homlokodról a verítéket. Egyenlő. Pánikra semmi ok. Nem is pánikolsz. Igyekszel, próbálkozol, koncentrálsz. Túl akarsz lenni rajta! De hiába. Kettős hiba. Pont ilyenkor! Tudod, hogy te hoztad föl az ellenfelet, dühös vagy. Elsősorban magadra. Ám a düh nem mindig segít. Ez, amit most érzel nem valami konstruktív düh. Elveszíted a labdameneted, a szettet és a meccset kis. Kicsúszott a győzelem a kezedből, pedig csaknem megvolt. Éltél már át ilyesmit. Nem kellemes érzés.

Mi történt közben a másik oldalon? Az ellenfeled fogcsikorgatva jött fel 15:40-re. Dac volt benne, nem adta föl. Kicsit megkönnyebbült, némi elégtételt érzett. 30:40-nél már reménykedett. Feszült volt ugyan, de az érzékei kiélesedtek. Csak egyetlen jó mozdulat kell, egyetlen jó ütés. És sikerült neki. Diadal, mámor. Önbizalom, hit, akarat: győzni fog! Ez a lelkiállapot segített neki győzni, segített neki abban, hogy mozgósítsa a tartalékokat, kihozza magából a legjobbat. Magukkal ragadták azok az erők, amik már korábban is segítették győzni. A győzelem emlékei, a pozitív tapasztalatok. Ezekre a tapasztalatokra és állapotokra emlékeztek benne az idegek, az izmok, a sejtek.

A tudatosság nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ne légy kiszolgáltatva a történéseknek, a hangulatoknak. Választhatsz, de fel kell készülnöd a választásra! Ezt nem hanyagolhatod el!

Szerző: KABARCZ  2017.06.29. 10:35 Szólj hozzá!

Az élsport adott szintjén a győzelmet, vagy, hogy ki milyen helyezést ér el, nem a fizikai képességek különbsége dönti el, hanem az, hogy adott pillanatban ki tud több szellemi-lelki energiát összpontosítani, illetve szorongás, félelmek, aggodalmak, kétségek miatt ki veszít kevesebbet ezekből. Azaz a dolgok fejben dőlnek el.

Ezért nehéz például megvédeni az elért címet, bajnokságot, mert sokan szoronganak attól, hogy mi lesz, ha nem sikerül?

Rengeteg apróság derül ki, ha odafigyelsz, amikor egy versenyzőt hallgatsz. És ami jó hír, ezek a belső szörnyek megfékezhetők, ha foglalkozunk velük. Fontos különbség: mi foglalkozunk velük, nem azok foglalkoztatnak minket. Néhány közülük igen makacs, újra és újra visszatér, amolyan hazajáró szörnyeteg, de meg lehet szabadulni tőlük.

Éppen ezért érthetetlen az arrogancia, ami néhány versenyzőt vagy éppen edzőt jellemez, akik nem foglalkoznak a mentális munkával, csak a fizikai, technikai vagy stratégiai felkészülés erejében hisznek, sőt megmosolyogják azt a társukat, aki pszichológus vagy mentáltréner segítségét veszi igénybe.

Sajnálják az időt ilyesmire. Vagy azt gondolják, hogy elég, ha leülnek velünk fél órára, egy órára, beszélgetünk egy kicsit, és ezzel le is tudtuk a dolgot. Az esetleges tanácsot már el is felejtik, mire kilépnek az ajtón, arra nézve pedig, hogy egy hosszabb időtartamú feladatsort végigcsináljanak, hihetetlen rossz statisztikáink vannak.

Én tehát abban hiszek, hogy ha valaki valóban kihasználja a mentális felkészülésben rejlő lehetőségeket, olyan erőforrásokat lesz képes mozgósítani, amelyek éppen azt a különbséget jelentik, ami a győzelemhez kell.  A dolgok fejben dőlnek el.

Mindenkiben óriási tartalékok vannak, csak a legtöbben nem jutnak el a használatukig.

 

Néhány évvel ezelőtt az egyik egyesület U19-es csapata tele volt kiemelkedő tehetségekkel. Győzelmet győzelemre halmoztak, sokan jutottak el a válogatottságig közülük. Mindegyik a fociban látta a jövőt, nemzetközi karrierről álmodtak. Ők is, a szüleik is. Három évvel később a játékosok többsége nem volt a pályán. Összesen hárman fociztak még, ők is alacsonyabb osztályokban.

 

Mi lehet ennek az oka. Hová tűnt az ambíció, mi lett az álmokkal?

Néha annyira szeretnék belelátni a fejekbe! Érteni, vagy még inkább érezni, mi történik a szívekben! A saját sztorimat ismerem, talán hasonló sokakéhoz.

 

Gátfutó voltam, sokszoros ifjúsági bajnok, csúcstartó. Kimagaslottam a korosztályomból, egy egész másodperccel volt jobb az eredményem, mint a ranglistán másodiké. Ez 110 méteren sok. Én már zuhanyoztam, amikor a többiek beértek a célba. Így is éreztem magam. Kicsit talán nagyképű, elbizakodott kamasz voltam. Talán nagyon is. Aztán volt egy nagy nemzetközi verseny a Stadionban, ahová eljöttek a kubaiak is. Alejandro Casanasnak hívták, kubai rekorder, később Montreálban és Moszkvában is ezüstérmet szerzett az olimpián. Egy másodperccel vert meg. Az fájdalmasan sok 110 méteren. Mire én befutottam, már zuhanyozott.

 

gatfutas.jpgNem állítom, hogy ez volt az a verseny, ez volt az a vereség, ami összetörte volna az ambícióimat. Viszont szembesített engem a korlátaimmal. Olyan gondolatok vették be magukat a szívembe, hogy nem vagyok elég jó. Csak középszerű vagyok. Nincsenek esélyeim. Lassan az én belső szörnyeimmé váltak.

Szeretném, hogy megértsd: nem gyötörtek, nem szenvedtem miattuk. Csak azt hittem el magamról, hogy nem vagyok elég. Arra gondoltam, hogy maximum arra van esélyem nemzetközi szinten, hogy döntőbe kerüljek például egy Európa Bajnokságon, esetleg egy olimpián. Miért? Hogy aztán a döntőben kikapjak 8-10 méterrel? Mi öröm van ebben? És hiába voltam tehetséges, hiába voltam én a legjobb, beleszürkültem a középszerűségbe, és amikor nehézségek jöttek, föladtam. Bizony. Én még három évet sem töltöttem el a felnőttek között a pályán.

Annyira szeretném, hogy lett volna akkor valaki, aki telerakja a fejemet jó gondolatokkal. Aki rávesz arra, hogy az erősségeimmel foglalkozzam. Aki irányt mutat a fejlődéshez, és elhiteti velem, hogy eljön az idő, amikor gyorsabb leszek egy másodperccel. Mert ha elhittem volna, hogy ez lehetséges, beletettem volna a munkát, nem sajnáltam volna, hogy küzdenem kell, vállaltam volna akár a szenvedést is. Nem a munkával, a küzdelemmel, a szenvedéssel volt bajom, hanem azzal, hogy nem láttam ezek értelmét. Minden fejben dől el.

Szerző: KABARCZ  2017.06.21. 12:58 Szólj hozzá!

Címkék: győzelem A nyerő hármas

 

Olvastam egy könyvet.  Nagyszerű. Minden mondatával egyetértek. Néhány passzusa engem is érint, aktuális az életemben, alkalmazni kezdem.

Ez egy döntés. Ha nem hozom meg, és nem tartom magam a döntésemhez, nem változik az életem a kívánt irányba. Marad minden a régiben. Pedig a könyv jó, sőt nagyszerű.

Olyan ez, mintha mondjuk, Béres Alexandra videót néznék, akár többször is, aztán panaszkodom, hogy nem fogytam egy dekát sem. Pedig a videó jó, sőt nagyszerű.

Hallgattam egy világhírű előadó előadását. Tele volt a terem, voltunk vagy kétezren. Az előadó azzal kezdte, hogy ő ma egy, maximum két ember miatt van itt, amiről beszél, nekik szól. A többiek statiszták, nem fogják alkalmazni a hallottakat.

Nem tudom, honnan veszi rémítő statisztikáját, de elgondolkoztam. Az öt téglás modell szerint (A nyerő Hármas) a dolog így néz ki:

otteglas_modell.jpg

 Az uralkodó gondolaton alapszanak az érzelmek, erre épül a cselekvés, amiből kialakulnak a szokások, és a szokások határozzák meg az eredményt.

Az eredmény maga a szokásaink következménye, a megelőző három a szokásaink megváltoztatásához vezető út téglái. A befolyásolás útja.

Arról van szó, hogy ha el akarunk érni valamit, ahhoz a szokásainkon keresztül vezet az út. A sikeres szokások sikerhez vezetnek, a sikertelen szokások a sikertelenséghez. Egészséges szokásokból egészség lesz, míg az egészségtelen szokások következménye a betegség. És így tovább, életünk valamennyi területén.

A szokás nagy úr. Nem változik magától, vagy nem arra, amerre szeretnénk. Ösztönösen semmiképpen sem. Ha összekulcsolom a kezem, vagy a jobb, vagy a bal hüvelykujjam van fölül. Minden egyes alkalommal. Ez egy szokás. Ha megpróbálom ellenkező módon összekulcsolni, az kényelmetlen érzés. Ösztönösen mindig a kényelmes változatot választom. De tudatosan megváltoztathatóak a szokások. Ami ma még kényelmetlen, egy idő után – a legtöbb esetben elég 3 hét tudatos gyakorlás – kényelmessé, új szokássá válik. És az új szokás megváltoztatja az eredményt.

Számomra az a különös, hogy miért nem vagyunk hajlandóak tudatosak lenni? Miért van az, hogy a tanítványaim, vagy hallgatóim nagy része nem végzi el a szükséges munkát és nem változik meg? A legtöbb ember eljuthatna oda, ahová szeretne. A képességeink megvannak hozzá. Akkor miért nem? Elérhetnénk a kívánt eredményt, sőt sokkal többet, ha tudatosan alkalmaznánk a megfelelő módszereket. Akkor miért nem?

Miért nem lesz bajnok a legtöbb tehetségből? Miért szakadnak meg oly ígéretes pályafutások? Miért van ez így?

A szokások határozzák meg az eredményt, a szokás kialakításához azonban nélkülözhetetlen a szándék, a belső elhatározás, és ennek tudatosítása. Amikor már kialakult a szokás, a tudatosságra nincs szükség. Addig azonban nélkülözhetetlen.

Nos, erről szól a mentális munka.

Lehet, hogy mindezt csak egyetlen ember miatt mondtam el?

(A nyerő Hármas)

Szerző: KABARCZ  2017.06.16. 05:56 Szólj hozzá!

Címkék: döntés stratégia fejlődés A nyerő hármas Az öt téglás modell

„Valamennyi kezdeményező és alkotó tevékenységet

illetően egyetlen alapvető igazság létezik

– abban a pillanatban, amikor valaki határozottan

elkötelezi magát, a gondviselés is működésbe lép.”  

Goethe

A mentális munka nem varázslat, bár olykor úgy tűnik, az. Varázslatos eredményeket érhetünk el. A kívülálló csupán a csodát látja, és hajlamos azt képzelni, hogy a változás egy pillanat alatt történt, és nem érti. Csóválja a fejét, vagy lelkesedik miatta, vérmérséklete szerint.

A valóság az, hogy a változás egy folyamat, egy út, olykor rövidebb, máskor hosszabb, néha csak pár lépés, olykor pedig hosszú menetelés.

Onnan, ahol nem megfelelőek a feltételek, a körülmények, az esélyek, ahol nem kielégítő a helyzet számomra, ahol nem tudom kihozni magamból, ami bennem van, el kell jutnunk oda, ahol megfelelőek a feltételek, a körülmények, az esélyek, ahol kielégítő, sőt optimális a helyzet számomra.

Röviden: el kell jutnunk „A”-ból „B”-be!

Ez azt jelenti, hogy nem maradunk „A”-ban.

Nem várjuk, hogy a csoda érkezzen hozzánk, mi indulunk a csoda felé.

Mi az, amire szükség van mindehhez? Néhány egyszerű lépésre mindössze.

Itt a titok, hat egyszerű, rövid pont:

 Kezdeményezés

Döntés

Hit

Kitartás

Ismeret

Hajlandóság

 

  • Aktivitást igényel, kezdeményezést. Észre kell vennünk, hogy nem az a cél, hogy „A”-ban jobbak legyünk. Ott kell hagyjuk „A”-t. Ott kell hagyjunk alkalmasint dolgokat, amiket kedveltünk, vagy most is kedvelünk, szokásokat, olykor embereket is. Tudomásul kell vennünk, hogy nem fog mindenki velünk jönni. Lesznek, akik „A”-ban akarnak maradni, és ott is maradnak. Talán soha nem jönnek utánunk, talán lesznek, akik később meggondolják magukat. Most viszont elválnak útjaink. Mert csak három eset van:
  • Én is ott maradok „A”-ban, lemondok a változásról, vagy
  • ök is jönnek „B”-be, vagy
  • elválnak útjaink.

hidon.jpgEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon akadt egy fontos munka, szóltak Mindenkinek, hogy sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki se csinálta meg! Valaki dühös lett emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett, akit Mindenki okolt, amiért Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.

  • Döntést: Eljutok „B”-be! Ezt a döntést senki sem hozhatja meg helyettem, én sem hozhatom meg más helyett. A döntés belülről fakad. Nézetem szerint például egy edzőnek nem az a dolga, hogy döntéseket hozzon a sportolók helyett, hanem, hogy gondoskodjon arról, hogy azok megfelelő döntéseket hozzanak. Ehhez persze először az edző hozza meg a döntés: indulunk. Ennek hatására lesznek képesek a fiúk meghozni a saját döntéseiket.

„Fodor Rajmi olimpiai bajnok volt már, amikor kitűztem neki két lövésfajta megtanulását. Pedig ha valaki olimpiai bajnokká válik vízilabdában, úgy gondolnánk, hogy kiválóan lő. Ez így is van, de a világ változik. Ott maradt Firenzében a klubedzések végén és gyakorolt. Nem a 18 éves toszkánai srác maradt ott tanulni, hanem az olimpiai bajnok, 25 évesen. A következő olimpián pedig lőtt olyan gólokat, amit a kettő között tanult meg.” – Dr. Kemény Dénes hozta meg a döntést, de a sikerhez Fodor Rajmundnak is meg kellett hoznia a magáét.

Más kérdés, hogy én a 18 éves toszkánai srác helyében szintén ottmaradtam volna tanulni, gyakorolni. Lett volna saját, belső indíttatású döntésem is. Feltéve, ha olyan céljaim lettek volna, mint a magyar vízilabdázóknak.

 

  • Hitet: Képes vagyok rá, hogy eljussak „B”-be. Ezt a hitet meg kell szereznem. Kell ahhoz, hogy ne adjam fel. Nem lehet kétségem, meg kell, szabaduljak tőle, ha mégis van. Egy jó edző nem áltatja magát ezen a téren. Ismeri a játékosait. És képes segíteni rajtuk, nekik.

 

 Például a másik öt játékossal megbeszélem, hogy bizonyos helyzetekben őt segítsük ahhoz, hogy legyen sikerélménye. A fiúk ezt megteszik a saját érdekükben és a barátjuk érdekében. – Egy edző nem vonulhat ki a játékosok életéből, ha eredményeket akar elérni –  A lelkükből biztos nem. Olvasnom kell, hogy mi zajlik bennük ahhoz, hogy tudjam, hogy mi a kulcs hozzájuk.

(*Kemény Dénes a motiválásról.

http://outofoffice.hu/component/content/article/22/58)

 

  • Kitartást: Nem számít, meddig tart, én odaérek. Addig megyek, addig csinálom, amíg! Az áthangolódás azt feltételezi, hogy mentálisan és szívben is – tehát az elmémben és az érzelmeimben is – elfogadom az újat, kialakítok egy újfajta gondolkodási módot, újfajta belső világot, ami a régi helyébe lép. Ettől kezdve cselekedeteimet ez az általam választott belső világ fogja irányítani, mégpedig napról napra hatékonyabb és könnyebb módon. Ez válik természetessé. Az önkorlátozó meggyőződések gyakran legyőzhetetlennek tűnő akadályt jelentenek. Meg kell tőlük szabadulni!

Azt gondolom, azt hiszem, azt tudom magamról például, hogy a bal lábam ügyetlen, képtelen vagyok vele a legalapvetőbb feladatokat is végrehajtani. (Én azt gondoltam magamról annak idején, hogy az izomzatom túl merev ahhoz, hogy elérhessem a világszínvonalat gátfutásban. Akkor még semmit sem tudtam az önkorlátozó meggyőződésekről, és azok feloldási lehetőségeiről, így aztán nem is értem el a világszínvonalat gátfutásban.) Elég egyetlen ilyen önkorlátozó meggyőződés, hogy meghatározza a jövőképemet, és aláássa a hitemet, a motivációimat, és elvegye tőlem az eredményesség esélyeit.

A lényeg pedig az, hogy a bal lábamnak először a fejemben és a szívemben kell ügyessé válnia, hogy a valóságban is briliáns kétlábas focista váljék belőlem. Ez pedig elérhető.

 

  • Ismeretet. Minél inkább tudnom kell, mi is van „B”-ben. Össze kell szednem az információt, hogy „B” kellő vonzerőt jelentsen számomra. Meg kell találnom azokat az összetevőket, amik felébresztik bennem a vágyat. Minél nagyobb vágyat, annál jobb. Amit érdemes megfontolni: a szükséges ismeret, ami ahhoz kell, hogy bárki, bármilyen területen megszerezze a szükséges tudást, elérhető 100 kilométeren belül. Akárhonnan nézed, bármilyen elhagyatott helyről. A megfelelő segítség szintén legalább ilyen közel van. Nem az ismeret hiánya okozza a problémát, hanem az esetek döntő többségében az, hogy nem is keressük a tudást, az ismeretet. Vagy azért, mert restek vagyunk rá, vagy azért, mert nem is vágyunk rá igazán. Már aki, természetesen. Végül is semmi baj sincs a középszerűséggel.

 

  • Hajlandóságot. Ez nyitottságot jelent. Annak elfogadását, hogy elfogadok olyasmit is akár, amit korábban elutasítottam. Megszeretek olyasmit, amit eddig nem szerettem. Mert könnyebb megszeretni valamit, mint eltűrni, miközben ragaszkodom az elutasításához.

Cukor nélkül iszom a kávét. Néha csodálkozva megkérdi valaki: Hogy bírod meginni ilyen keserűen? Erre szokták mondani: Ízlések és pofonok különböznek. Vagy a műveltebbek: de gustibus non est disputandum. Viszont más a helyzet, ha orvosi javaslatra kell lemondani a cukorról. Akkor ez már nem vélemény kérdése, ugyebár. Az egészségemről van szó. Egyik ember fanyalogva változtat: borzasztó keserű. Sajnáltatja magát, hivalkodik a szenvedéssel. A másik igyekszik megszeretni. Ilyeneket mond: érdekes, mennyivel jobban érezni a kávé ízét. Ez a variáció az egészségemet szolgálja. Jót tesz nekem. Egy kis tejjel még selymesebb. Forrón szeretem a kávét. Az igyekezetet előbb utóbb eredmény követi: az egyik megszereti a kávét cukor nélkül, a másik fanyalog egy ideig, aztán megcukrozza megint. Lemond az eredményről. Az egyik végigment az úton, elvégezte a szükséges mentális munkát, a másik nem. Ottmaradt „A”-ban.

 

 

Szerző: KABARCZ  2017.05.29. 10:00 Szólj hozzá!

Címkék: siker döntés hit fejlődés kezdeményezés ismeret aktivitás hajlandóság A-ból B-be

 

Mindenki ábrándozik olykor. Láttam – talán tegnap – egy asszonyt, ahogy kapargatta a sorsjegyét, talán reménykedett is a szíve mélyén, hogy nyer valamennyit. Az arca azonban nem árult el semmi meggyőződést, inkább fásult volt. Nem fedeztem fel rajta semmi bizakodást. Nem volt benne eltökéltség, vágy, nem volt benne hit sem. Csak kapargatta a sorsjegyét.

A remény szükséges az élethez, nem kívánom csökkenteni az értékét. De a remény és a cél között óriási a különbség. Nem csupán nagyságrendi, hanem minőségi. A remény a talán, a hátha, az esetleg. A cél, aminek a megvalósulásában hittel bízol, és hajlandó is vagy tenni azért, hogy megvalósuljon. A sorsjegyre alacsony tétet teszel, pár fillért. A céljaidra alkalmasint az életedet is hajlandó vagy feltenni.

Már aki, persze.

Az emberek többsége nem. Tudományos kutatások eredményei szerint az embereknek mindössze három százaléka tűz ki igazi célokat.

Sokan vitatkoznak ezzel, de ha azt javaslod, nos rajta, induljunk neki, meghátrálnak. Valami kifogás akad a legtöbb esetben. Vannak problémák.

Sok ember hosszan tudja sorolni a problémáit. Végtelenül és megállíthatatlanul.

 – Az a baj ezzel – mondják, és csak mondják, egészen addig, amíg be nem rekednek, vagy amíg bírod, vagy hajlandó vagy hallgatni.

A problémák valóságos dolgok, nem kívánom szőnyeg alá söpörni őket, de! a problémákkal való foglalkozás mindig energiát vesz el. Amikor sorolod, részletezed a bajaidat, újra átéled azokat, és ahelyett, hogy megoldódnának, az is lehet, hogy súlyosbodnak. Nem a problémákkal kell tehát foglalkozni, hanem a megoldásokkal. Viszont honnan tudod, mi a megoldás, ha nem tudod, hová akarsz jutni a jelenlegi helyzetedből, ha nem tudod, mi a célod.

hegymaszo.jpgA célok saját maguk adják a megoldáshoz szükséges energiát.

Célokra van szükség! Célokra lenne szüksége mindenkinek.

A Nyerd meg az életed című könyvünkben 8 pont található, a célok megvalósításának nyolc pontja. Azt állítjuk, hogy aki végigcsinálja a 8 pontot, bármilyen célját képes lehet megvalósítani. A sportcélokhoz is ez kell, szó van róla a Nyerő hármas-ban, nem hagyhattuk ki.

Valójában azonban csak hét pontra van szükség, mert a nyolcadik ez: Tűzz ki újabb célt! Mert célra a győzelem után is szükség van.

Győzz, és aztán győzz újra. Az élet hosszú.

 

Szerző: KABARCZ  2017.05.25. 10:54 Szólj hozzá!

 

arnyekos.jpgJön hozzánk tanácsért egy szülő. Nem úgy teljesít a lánya, ahogy azt szeretné. Segítsünk a változásban!

 

Tíz éves kislány, jó felépítésű, ideális alkat a judóhoz. Nyeri a versenyeket általában. Ám ha nagytestű, nagy növésű ellenféllel találkozik, leblokkol. Mintha fel sem venné a kesztyűt, feladja már a csata elején. Fél a nagyobbaktól.

 

A beszélgetésből aztán kiderül, hogy az apa komoly ambíciókat táplál a gyerek sportkarrierjével kapcsolatban, nemzetközi sikereket emleget, világbajnokságról, olimpiai helyezésről álmodozik. Ám, ha kudarcot vall a lánya, mintha víz cseppent volna a forró olajba. A férfi nem bír az indulataival, keményen bírál, elkeseredetten kér számon, fenyegetőzik, nyomul.

Nyilvánvaló, a kislány szorong. A nagyobb ellenfelektől való félelem a szorongásból fakad, a nagyobbakat az apja tulajdonságaival ruházza fel.

Tiszta a kép: az apa indulatkezelésében van változásra szükség, ebben tudunk segíteni. Ám az apa elzárkózik. Nem neki van szüksége segítségre, hanem a gyereknek. (Amúgy látja, hogy ludas a kialakult helyzetben, küzd is a maga módján, de az egyenes összefüggést elutasítja.)

Természetesen tudunk segíteni a gyereknek is, hiszen a szorongás kezelhető, csillapítani lehet a félelmeket. Szükség is van erre, hiszen a szorongás nem csak a sport területén akadályozza most vagy később is a gyereket az eredményességben, de problémákat okozhat majd a kapcsolataiban, a párkapcsolataiban, a munkájában, életvitelében egyaránt. A szülő nem működik együtt. Nagy ügy. Nem egy gyereknek sikerült megoldani a legkülönbözőbb problémáit a szülői együttműködés hiányában is. Nincs ezzel gond.

Amin elgondolkozom az általánosabb a konkrét helyzetnél. Miért gondolja egy szülő, (vagy akár egy edző,) hogy neki nem kell fejlődnie a gyerekkel, a sportolóval együtt? Hogy képzelheti valaki, hogy miközben végigkísér egy sportolót (művészt, tudóspalántát, mindegy) a karrierjén a kezdeti lépésektől az olimpiai bajnokságig, ő maga változatlan marad? A gyerektől azt várja, hogy napról napra jobb legyen, hogy fejlődjön, ő maga pedig ragaszkodik a megszokásaihoz, akár a hibáihoz is. Hogyan hiheti azt bárki, hogy járható ez az út?

Pedig sokan járják.

Ismerek edzőket, akik azzal kérkednek, hogy milyen hosszú szakmai tapasztalatuk van. Pedig tévedés. Ugyanazt csinálják, mint az elején, amit kezdőként megtanultak. Nem húsz éves tapasztalatuk van, hanem csak egyetlen év, igaz, azt már végigcsinálták vagy hússzor. Belemerevedtek, belecsökönyösödtek. Hiába próbálsz hatni rájuk, meg sem hallják. Miközben beszélsz, nem rád figyelnek, hanem arra, hogyan, milyen érvekkel utasítsák vissza az ajánlataidat.

Ugyanígy gondolkozik sok-sok szülő.

Nem a szándékkal van baj. Jót akarnak, akarják a gyerek sikerét, szeretik is őt, sokan a rajongásig szeretik, mindent megtennének érte. Majdnem mindent. Ők maguk nem hajlandóak a változásra. Nem látják be, hogy fejlődni pedig szükségszerű.

Pedig ez egy lehetőség, nem pedig nyűg. Együtt fejlődni egy későbbi bajnokkal, ha együtt járjátok az utat, valamiképpen része leszel a bajnokságnak. Bajnok leszel magad is. Aki ezt az utat járja végig, jól tudja ezt. Csak hát az elején nem látszik.

Tudatosságra van szükség ebben a kérdésben (is), és tudatosan gondolkozni, cselekedni olykor fárasztó. Ám ami nem látszik az elején, az visszatekintve nagyon is látszik: megéri.

Szerző: KABARCZ  2017.05.20. 13:08 Szólj hozzá!

Címkék: sport szorongás győzelem fejlődés lehetőség tudatosság indulatkezelés A nyerő hármas nevelj bajnokot

 

borito_nyero_harmas_1.jpg

Kinek szól a könyv?

 

Néha – teljesen jogosan – ilyen leveleket kapunk a könyvvel kapcsolatban:

Lehet egy kicsit többet megtudni a könyvről? Pontosan mi is van benne (tartalomjegyzék), néhány minta oldal, kinek szól (szülő? edző?), milyen konkrét problémára ad valamilyen megoldást (tanácsot, stb).
Vagy van egy weboldal, ahol ezek le vannak írva?

 Igyekszem ezt a hiányosságot itt orvosolni, de hadd bocsássak előre rögtön egy mentegetőző szempontot: Azért írtunk a témáról 138 oldalt, mert nem tudtuk rövidebben megragadni a lényeget.  A visszajelzések szerint elég jól sikerült. Köszönet érte.

 Ezzel együtt talán segít az alábbi néhány sor a tájékozódásban.

Sportoló- szülő-edző

 

Az általuk körülhatárolt térben születnek, vagy hunynak el a bajnokok.

image-1.jpgBeszélgetek egy lelkes edzővel, aki kiskamaszokat edz, teljes hittel és erővel és tudja, hogy bajnokok lesznek. Úgy is hívja őket, hogy gladiátorok. Sorolja, a rengeteg jó tapasztalatát a fiúkkal, hogy mennyire tudnak küzdeni, hogy mentálisan is egyre erősebbek, hogy kreatívak a pályán és egyben fegyelmezettek. Aztán elborul az arca, úgy mondja: csak a szülők, ne lennének! Mert velük van baj bőven. Bekiabálnak a pálya széléről, kikérik maguknak és megsértődnek, ha nem kezdő a gyerek, hanem kispados, a gyerekekre várva egymás között kiértékelik az edzőket és persze, mindig a negatív hangadók a hangosak. Legjobb lenne, ha az edzés közelébe se jönnének. Horror történeteket mesél. Én, kitiltanám őket a pályáról, mondja és látom, hogy komolyan gondolja.

 

 

Kinek szól a könyv?

 

Szándékaink szerint egyaránt szól sportolókhoz, szülőkhöz, edzőkhöz, a sport érdekében munkálkodó jó szándékú emberekhez. Nem tanítani akarunk, mindössze olyan nézőpontokat (is) vázolunk, amiket – tapasztalatunk szerint – nemigen szoktunk átgondolni. Ezek a nézőpontok gyakran a gyakorlati munkát segítik, kétséget oszlatnak el az aggódó szülőkben, vagy éppen új eszköztárat adnak az edzők kezébe. A lényeg azonban a könyv szemléletében van. Igyekeztünk felhívni a szeretetteljes gondoskodásban rejlő kiaknázatlan területekre a figyelmet.

 

Tartalomjegyzék

ELŐSZÓ 4

LEVÉL A GYEREKEIMNEK 5

A TEHETSÉG 7

TEHETSÉG ÉS TELJESÍTMÉNY 14

NYERŐ ÉSZJÁRÁS 17

A MINDENHATÓ ÉNKÉP 19

SIKERKERESÉS, KUDARC-KERÜLÉS 23

BELSŐ BESZÉD 29

ÉREMTÁBLA - RIO 2016 34

A CÉLOK KONCEPCIÓJA 35

A LEHETETLEN NEM LÉTEZIK 38

A CÉLOK MEGKERÜLHETETLENEK 41

A CÉLKITŰZÉS MÓDJA: 44

SPORTOLÓ – SZÜLŐ – EDZŐ 51

A SZÜLŐ INDOKAI, NÉHÁNY SZÜLŐTÍPUS 56

A SPORTOLÓ SZÜKSÉGLETEI 60

A SIKER 67

KI IS EZ A GYEREK VALÓJÁBAN? 69

KIBŐL LESZ BAJNOK? 77 3

HOGYAN BÁNJAK VELE, HA 78

A LÉLEK 83

A FELADATOK NEHÉZSÉGI FOKA 86

NE GONDOLJ A FEHÉR ELEFÁNTRA! 91

AZ EDZŐ 96

A LELKESEDÉS 110

A HŐS ÉS A KATEDRÁLIS. 116

A VÁLTOZÁS HATALMA AZ ÖTTÉGLÁS MODELL 118

A PLATÓ 124

AZ IDEÁLIS CSATORNA ÉS MEGTEREMTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI 127

A KUDARC 132

AJTÓK 134

ÖREGEMBER AZ ANDRÁSSY ÚTON 138

Örömmel írnék további gondolatokat a könyv kapcsán, de attól tartok, már ez is túl hosszúra nyúlt, kinek van ideje ezt elolvasni! Inkább olvassák el a könyvet!

Szerző: KABARCZ  2017.05.18. 11:16 Szólj hozzá!

Címkék: sport könyv család siker szülő karrier gyerekek stratégia győzelem fejlesztés edző fejlődés szeretet nevelés önbizalom

 

vagolap01_7.jpg

 

Pünkösd közeleg. Készülődünk. Zarándokok sokasága készülődik. Somlyóra megyünk újra, mi ezúttal is a Zarándokvonattal, a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors impozáns szerelvényével.

Ez lesz az ötödik vagy talán már a hatodik alkalom, hogy a vonattal megyünk. Szeretjük ezt az utat, ezt a miliőt, ezt a közösséget. Néhány éve írtam egy könyvet a Búcsúról, az utazásról, a vonatról. A könyv kapható a vonaton, nekem pedig alkalmam van dedikálás örvén beszélgetni a zarándokokkal, belenézni a csillogó szemekbe, meghallgatni fölemelő történeteiket. Hálás vagyok mindezért.

Arra gondoltam, fölajánlom ennek az oldalnak az olvasói számára is, hogy hozzáférhetővé, megrendelhetővé teszem a könyvet. Megrendelhető itt üzenetben, a posta néhány nap alatt házhoz is szállítja. Talán segíthet a fölkészülésben is, vagy később az élmények rendezésében. a könyvhöz Papp Lajos professzor úr írt megtisztelő előszót, idemásolom kedvcsinálónak:

Megtisztelő előszó Papp Lajos tollából.

 

Kabarcz Zoltán nyeregbe hívja a magyarokat, de nem a lovaik nyergébe.

A Szűz Máriához igyekvőket hívja, a Babba Máriát minden évben megidéző - a csíksomlyói Kis-somlyó és Nagy-somlyó hegyek közti - nyeregbe.

Daczó Árpád Lukács atya, ferences szerzetes kísérletet tett arra, hogy megfejtse nekünk Csíksomlyó titkát. Hatalmas munkával rendszerezte történelmi emlékeinket, meséinket, legendáinkat, hogy bennünket a titkok gyökeréhez elvezessen.

Kabarcz Zoltán a vándor, az útleíró, a zarándok, a búcsújáró, a Kárpát-Hazában és a diaszpórában ma élő minden magyar számára teszi érthetővé Csíksomlyó titkát.

 Hogy mi ez a titok?

Csíksomlyó, a csíksomlyói búcsú a legújabb kori magyarság egymásra találása. Valami megmagyarázhatatlan érzésnek, az „Isten - hazaszeretet” élmény megélésének titka.

A könyv élménybeszámoló, a modernkori zarándoklatok minden apró részletére kiterjedő leírás. Leírja, hogyan találnak egymásra a világba szétszórt magyarok, leírja a közös Istenélményt és átvezet bennünket a Kárpát-Haza keleti határához, a Gyimesekbe, a Rákóczi-várhoz.

A közös örömeink, a kisebb és nagyobb nehézségeink, a magyarok pusztíthatatlan ereje, a románság bűntudatból származó félelme, mind-mind Csíksomlyó titkához tartoznak.

Az élményt igazán csak megélni lehet. Leírni nagyon nehéz.

 Kabarcz Zoltán kísérlete sikerült.

Aki a könyvet olvassa, közelebb kerül Csíksomlyó titkának megfejtéséhez és megérzi a magyarokban szunnyadó ősi erőt.

Megérti, hogy miért voltunk, vagyunk és leszünk egyre többen évről évre, számban sokasodva, lélekben erősödve Csíksomlyó nyergében és a Kárpát-Haza keleti határán.

  Papp Lajos

 

 

Szerző: KABARCZ  2017.05.05. 14:59 Szólj hozzá!

Ül előttem egy fiú. Lóg az orra. Nincs kedve itt ülni velem, ez nyilvánvaló. De itt van, mert talán belül reméli, hogy tudok neki segíteni. És nekem ennyi elég. A reménnyel már tudok mit kezdeni.

Belenézek a szemébe, ő visszanéz. Durcás, és dacos, ellenáll. Mert, ő szenvedni akar. Tegnap kikapott a csapat, miatta kapott ki, a döntő gól az ő hibájából született. És ez szörnyű. Hogy történhetett ez meg? Az élet csak erről az elrontott pillanatról szól. Benne él, nem tud szabadulni. Nem is akar.

Hiába a vigasztaló szó, a bátorítás, a türelmetlenség, a fenyegetőzés, bezárkózott ebbe a szenvedésbe, és benne van. És tudom, hogy ha benne marad, az katasztrófához vezet.

Magáévá tesz egy stratégiát, amivel megszerezheti, és tartósan magára irányíthatja a figyelmet. A bűntudat. Bűntudata van, és bűntudatot gerjeszt maga körül. Kellemetlen, nehezen elviselhető légkört. És lassan megszokja ezt, és mind gyakrabban alkalmazza.

Amikor jó passzban van, talán repdes, de a mindennapjait a lehangoltságban éli.

Örülök, hogy itt ül előttem ez a fiú, mert tudom, hogy segíteni fogok rajta. Összefogok az edzőjével, és ha a szülei is partnerek, diadalmenet lesz a közös utunk.

vagolap01_6.jpgHárom hét. Arra kérem a résztvevőket, hogy három hétig, mindössze három hétig csak, koncentráljunk a fiú erősségeire. Keressük az alkalmat, miben lehet megdicsérni. Azt is, amit éppen csinál, és őt magát is. Nem hazugságra veszem rá őket, dehogy. Mindössze az a feladat, hogy fókuszáljunk arra, ami jó. Keressük az alkalmat. Mert aki keres, talál. Kezdetben talán nehéz, talán suta, erőtlen egy-egy próbálkozás. Nem baj, egy mosollyal ellensúlyozható. És ahogy telnek a napok, a változás nyilvánvalóvá válik. Mert ez a figyelem, ami így irányul majd a fiúra, tele van örömmel, megtelik szeretettel, csillogással, és ezzel nem versenyezhet a bűntudat.

Három hét csak, és büszkén, boldogan képes járni az útját tovább.

Megéri a fáradságot. Annyira, hogy ha nem találok partnert, ha nem segít az edző, ha nem száll be a szülő, akkor egyedül csinálom végig a három hetet. Mert tudom, hogy nem kell várjak senkire, egyetlen ember is elég ahhoz, hogy csillogóvá váljanak a szemek. Néha én vagyok ez az egyetlen ember, néha más, néha többen vagyunk. És az élet megtelik virággal, tele lesz színes pillangókkal.

Szerző: KABARCZ  2017.04.26. 08:15 Szólj hozzá!

tokeletesseg.jpgVan egy elképzelésünk a tökéletességről, és van egy észlelésünk róla. A kettőnek a különbsége a kritikus szemlélet.

Azt képzeljük, hogy a sikerhez tökéletesnek kellene lennünk, és azt látjuk, hogy nem vagyunk azok. Vannak dolgok, amik nem sikerülnek, másoknak viszont igen. Ez elbizonytalanít.

Megkértem néhány focistát, hogy minősítsék saját képességeik összességét egyetlen számmal, egy 1-10-ig terjedő skálán. Képzeljék el az összes focistát az összes képességeikkel, és helyezzék el saját magukat közöttük! Hányast adnának maguknak?

(a képet, és további jó gondolatokat a témáról itt találtam: http://napimaflas.blog.hu/2012/11/24/a_tokeletesseg_517)

Az egyik hetest adott, a másik hatost, aztán a többiek már gondolkodás nélkül hetest. Nem hagytam őket békén, megkérdeztem: mitől lenne ez kilences? Komoly bajban voltak. Ilyeneket mondtak: keményebben kéne edzeni. Többet gyakorolni. Semmi konkrét. Semmi kép a jövőről. Csak a bűntudat: Nem edzek, nem gyakorlok eleget. Nyilván, aki sikeres, az jobb ebben. Nem vagyok tökéletes. Csak hetes. Milyen esélyeim vannak nekem?

Az egyik edző szerint a fiúk többsége, ahogy felnőtt csapatokhoz kerül, néhány év elteltével abbahagyja a focit. Csak néhány marad. Azt gondolom, a többi sportban is ez az arány.  

Ez a bizonytalanság, ez a kritikus szemlélet rávilágít az általam vélt tökéletlenségem mértékére, és hiányérzetet, ezen keresztül szeretetlenséget generál.

Senki sem szeret hetes lenni, ha azt képzeli, hogy a sikerhez tízes kell. És nem szereti azt az önmagát, aki csak hetes bír lenni.

A helyzet az, hogy nem vagyunk tisztában saját értékünkkel, saját valódi értékünkkel.

Igenis van, létezik valódi tökéletesség, mégpedig függetlenül az észlelésemtől. Ez az Isteni teremtés. Mindegyikőnkben sokkal több a lehetőség, mint amennyit kihozunk saját magunkból. A bennünk lévő lehetőség a létező tökéletesség.

Az észlelésem által nyert kép nem objektív, nem valóság. Ezt kell megérteni a fiúknak is, ezt kell megérteni minden sportolónak, valójában minden férfinak és minden nőnek. Nem kell tökéletesnek látnom magam, nem kell tökéletesnek éreznem magam, mert az vagyok az észlelésemtől függetlenül, az vagyok a valóságban.

A lényeg, szeretnem kell önmagam. azt az önmagam, aki most vagyok, és azt is, akivé válhatok. A lehetséges önmagamat. És szeretnem kell a különbséget is!

Megengedhetem magamnak, hogy ne legyek tökéletes minden pillanatban. Megengedhetem magamnak a hibákat, a tévedéseket. Azok is ott vannak az úton, ami a sikerhez vezet. A hibák, a tévedések, a botlások később visszanézve csak mulatságos történetek lesznek, ha nem gyártunk belőlük akadályokat.

Te döntesz: az maradsz, aki most vagy, vagy azzá válsz, aki lehetnél? Ha most hetesnek látod magad, tudnod kell, hogy lehetsz kilences, akár tízes is, csak rajtad múlik. De nem leszel, ha bűntudatod van a hetes miatt, vagy ha szégyelled, ha alulértékeled magad. Mert a szeretet működtet téged. És persze engem, és az egész világot.

Ha ezt megérted, akkor az utad még csak most kezdődik. A lehetőség végtelen, a lehetőség a tökéletesség.

Szerző: KABARCZ  2017.04.19. 05:56 Szólj hozzá!

A pénzéhes, vagy a külön befolyással kereskedő szülő. 

                                                                                   

A versenysport ma már komoly pénzügyi karriernek is számít. Jelentős különbségek vannak a sportágak között, de például néhány év NBI-es szereplés már visszahozza a gyerekbe fektetett időt és pénzt. Egy külföldi, jelentősebb klubba beválogatódni, az egyet jelent az egész család anyagi felemelkedésével. Ez, már kiskamasz gyerekek terveiben, céljaiban is szerepel. Ha megkérdezem őket, hogy mi lenne a három kívánságod, az a bizonyos jó tündér felé, gyakran érkezik az a válasz, hogy „legyek sikeres sportoló, hogy tudjam segíteni a családomat”.

Mindez rendben van, a következő generáció dolga az is, hogy támogassa az érte áldozatot hozó szülőket, beteljesítsen megvalósulatlan vágyakat. Néha, ezek egészen furák, de szeretnivalók.

 

Érettségi után, mivel nem nyertem azonnal felvételt az egyetemre, dolgozni kezdtem és az első fizetésemből vásároltam anyukámnak egy 10 literes levesfőző fazekat, és beletettem vagy három kiló narancsot. Mert soha nem volt elég nagy a fazék a húslevesnek, és mert anyukám soha nem vásárolt volna magának ennyi narancsot.

 

Ezek az egzisztenciális motivációk arányaiban túl gyakran jelennek meg az általam megkérdezett fiatal sportolóknál..

Gyanítható, hogy a háttérben ott vannak a naponta hallott megjegyzések.

 

  • Tudod, te egyáltalán fiam, hogy mennyi pénzt költünk rád anyáddal, hogy te hetente háromszor feljuss Budapestre, az edzésre?

 

kupec.jpgÉs, ez a szelídebb forma.

Mondjuk ki: van, amikor a szülő, tudatosan befektetésként kezeli a gyermeke sporttámogatását, és elvárja ennek a megtérülését. Ebből a szempontból mindegy, hogy szegény családról van szó, aki tényleg erején felül áldoz erre, vagy jól szituált családról, ahol a gazdasági befektetésnek van kényszerítő ereje. Ez a megtérülési kényszer óriási nyomásként nehezedik a sportoló gyerekre, és szó szerint megtorpedózza az eredményességét.

A sportoló gyerek azt érzi, hogy naponta megmérik őt, hogy elég gyorsan fejlődik-e?

Nem arról van szó, hogy a gyerek ne legyen tudatában annak, hogy bizony az ő felszerelése, utaztatása, stb. pénzbe és egyéb áldozatba kerül. Inkább a megfelelési kényszer fojtogató hatásáról beszélek, aminek következménye a kudarcok megjelenése.

Hasonló negatív hatás tapasztalható akkor, amikor a szülő, úgy szeretne kivételezett bánásmódot biztosítani a gyermeke számára, hogy társadalmi (vagy más) hatalmi pozíciójával él vissza. A skála a diszkrét fenyegetéstől, az öltözőben történő üvöltözésig terjedhet. A problémának csak az egyik része az, hogy mit tesz ilyenkor az edző, a másik és egyben fontosabb tény, hogy mekkora rombolást végez a saját gyereke személyiségében és motivációjában, ez a szülő. Hiszen (szerencsés esetben) a sportoló gyerek pontosan érzi, hogy valóban nem nyújtott túl jó teljesítményt, a kispadon volt a helye, nem őt illette meg a csapatkapitányi karszalag. Ilyenkor két tűz közé kerül: tudja, hogy az edzőjének van igaza, de nem állhat ki mellette, mert ez azt jelentené, hogy szembeszegül az apjával. Nem vállalható. Szerencsétlen esetben, elhiszi a (torz)képet, amit az apja közvetít és az edző ellen fordul. Nem bízik meg többé benne, felül bírája az instrukcióit és ezzel aláássa saját pozícióját a csapatban. Nem tud tanulni az edzőtől, mert nem tiszteli, és egyre kevésbé bírja az edző szimpátiáját, tehát nem fog figyelmet kapni az edzések alatt. Kisodródik, és vagy abba hagyja a sportot, vagy egyesületet vált. Ha az utóbbi történik, akkor borítékolható, hogy a szituáció megismétlődik.

 

 

Szerző: KABARCZ  2017.04.06. 10:13 Szólj hozzá!

drezdai_kartyazok_02.jpgAmikor egy pókerjátékos nyer, és piros inget visel éppen, hajlamos összekapcsolni a győzelmet a piros inggel, és ettől kezdve preferálni fogja a piros inget játék közben, vagy egyáltalán a pirosat, de durvább esetben az sem lehetetlen, hogy ugyanazt az inget viseli majd minden alkalommal, amikor játszik, amíg csak le nem szakad róla.

Az is lehet, hogy a piros ing vagy a szín annyira összekapcsolódik a nyeréssel, hogy nem mer más színt használni. Attól tart, hogy ha zöld ingben játszik, biztosan veszít majd. Nem meri, nem akarja kihívni maga ellen a sorsot.

Ez a folyamat nem feltétlenül tudatos, sőt, többnyire nem az. A legtöbben nem is lennének bevallani, hogy így működnek. Mégis, ha zöld ing lenne rajtuk, szorongani kezdenének, valami rossz érzés feltétlenül jelentkezne, és ha rossz a lapjárás, a zöld inget tennék felelőssé. Valójában zöld ingben nem hinnének a nyerésben, nem hinnének önmagukban. Ez az érzés aztán meghatározná az eredményt is, ami igazolná a félelmeket. ezt hívjuk Pygmalion effektusnak, önmagát beteljesítő jóslatnak. A jóslatnak nem szükséges kimondva elhangoznia ahhoz, hogy hasson, elég, ha a mélyben bujkál, belülről irányít.

Amit mondani szeretnék, annak nem sok köze van a babonához, ám az önmagamban való hithez annál inkább.

Ha azt gondolom, sejtem, remélem, hogy sikerem lesz, vagy attól szorongok, hogy nem, mindenképpen igazam lesz. Az uralkodó gondolat meghatározza az eredményt. A gondolattól az eredményig a folyamat automatikusan fut le, ahogyan azt az öttéglás modellben részletesen kifejtjük.

Fontos-e tehát, hogy mit gondolunk a lehetőségeinkről, az esélyeinkről, a képességeinkről vagy nem? Belátható-e, hogy mekkora hatása van mindennek a teljesítményünkre?

Ahogy ki merem mondani, hogy minden szerencsejátékos babonás valamilyen mértékben, vagy azzá válik az idők folyamán, úgy azt állítom, hogy minden sportoló alulbecsüli a képességeit. Kevesebbet gondol, hisz a lehetőségeiről, mint ami a valóság.

Nem azt mondom, hogy nem tűznek ki hatalmas célokat akár, de az, amit legbelül hisznek, az sokkal kevesebb. Olimpiai bajnoki címről handabandáznak egyesek, a valóságban azonban attól is álmatlanul alszanak, hogy bejutnak-e másnap egy megyei bajnokság döntőjébe.

A bajnokká váláshoz, a nagy eredmények eléréséhez, a győzelemhez szükség van arra, hogy értékes embernek tartsa magát a sportoló. Olyan embernek, aki nem csak képes győzni, de meg is érdemli a győzelmet. Akinek az jár, és tudja is, hogy meg fogja szerezni. Akinek nincsenek kétségei.

A kétségektől való megszabaduláshoz az önmagunkról bennünk élő kép megváltoztatására van szükség. Szinte minden esetben.

Ehhez azonban nem elég a szülő, nem elég az edző, nem elég a mentáltréner sem, ehhez a sportolóra magára van szükség. Elkötelezettségre és szándékra.

Szándék. Ezzel kezdődik minden.

Szerző: KABARCZ  2017.04.04. 09:58 Szólj hozzá!

Címkék: Nyerő hármas A nyerő hármas

süti beállítások módosítása